Csendre vágyom
Biztosan minden emberrel előfordult már az,mikor rossz a hangulata szeretne kiszaladni a világból.Persze olyan helyre,ahol a madár dalán kivül semmi se zavarja.Ha,nem teheti meg,akkor csak dúl-fúl,rosszabb esetben belerúg valamelyik embertársába.
Főleg esős időben adódnak ilyen pillanatok.
Valamelyik nap szakadó esőben szaladtunk kifelé az egyik nagyáruházból.Az autónk elég messze állt a bejárathoz.A bevásárlókocsival,mire odáig zötykölődtünk bőrig áztunk.Észrevettem,hogy egy szerencsétlen kinézetű - valószínűleg hajléktalan ember követ bennünket.
-Biztosan a kocsi kellene neki.- gondoltam.Jobban mondva a száz forintos.
Mire az árut az autóba pakoltuk őkelme keze már a bevásárlókocsin volt.Csakhogy most nem százast raktunk bele,hanem egy lapos kerek alátétet.Mindig nálam van,arra az esetre,ha nincs százas a pénztárcámban.Közöltem is rögtön az ,,úri emberrel",mi az ábra.Mire ő:
-Alátét?- nézett mérgesen.Mit képzelnek?Rongálják másnak a tulajdonát?Ezt a szemétséget!
Erre,nem is tudtam,mit mondani.Azaz tudtam volna csak nem akartam,mert lehet,hogy nem tehetett szerencsétlen a sorsáról...- a kerekei sem voltak rendben úgy vettem észre.Meghát az eső is esett,biztosan azért volt olyan paprikás hangulatban.Mindenesetre kihozott belőlem egy verset:
Csendre vágyom
Most gyűlölöm a világ zaját,
üvöltő hangjától lelkem
láncai pattanásig feszül,
villámot szór nyelvem hegyére
s ajkamra hitvány szó kerül.
Csendet hordozó tájra vágyom,
hol elmémbe süppedve innám
a némaság tiszta fényét,
s lelkem új erőre kapván
kiűzné,a tegnapok kényét!
Pálné Lele Ilona