,,Ne a keresztet szeresd,az embertelen,
hanem a Kezet,amely a válladra teszi"
Elolvastam egy párszor ezt a mondást,mire rájöttem igaz értelmére.
Mert ugye mondhatná az ember:
- Mi a fenének szeressem azt,aki vállamra pakolja a szenvedést?Hát,hülye vagyok én?Nem azt kellene inkább szeretni,aki csak jót tesz velem?
Hát...megértettem,hogy NEM.
Egy másik mondás azt mondja:
,,Az emberi szeretet akkor lehet igazán nagy,ha már átment a szenvedés megtisztító tüzén"
Mások szenvedését igazán csak az tudja átérezni,aki maga is hordozta a fájdalom keresztjét.Ha valaki nem tudja,mit jelent az igazi fájdalom,annak nincs annyi melegség a szívében,hogy ha tettel nem is,de jó szóval segítsen mások keresztjének cipelésében.Bizonyára mindenki olvasta már a Didergő király című mesét,mely sok igazságot takar.Lehet,hogy gyerekes hasonlat,de szerintem találó.
Az embernek meg kell tanulni az élet kegyetlen bugyraiban is lépkedni,különösen a mai igazságtalan világban,mert csak így tudjuk a reménytelenséget,reményre változtatni.Erre pedig a szép és jó mellett ,a testünkre,lelkünkre nehezedő Kereszt tanít meg.
Akkor ez azt jelentené,hogy ha rosszat teszünk mással,egyben jót is cselekszünk?Ez még nem egészen világos.Az viszont teljesen világos,amiről a következő mondás szól:
,,A keresztről könnyű szép szavakat mondani,
de akkor szeretni,mikor rajta vagyunk:
a legnehezebb dolog a világon"
Ha legtöbbünket valaki bánt,fájdalomra ítél,akkor azt a legjobb esetben csak utáljuk,rosszabb esetekben azonban csúnyán megszidjuk,bántjuk,visszaadjuk a kapott fájdalmat.Ezt nevezik bosszúnak.Ebből pedig szeretet sohasem fakad.
Azt mondják,ha vannak ellenségeink,akkor azokat ne tiporjuk le,hanem tanítsuk meg őket a szeretet útján járni.
Hm...nem tudom,biztosan legtöbb esetben érnénk el valamit...bizonyára sok türelem kell hozzá,de ha már egyszer sikerül,akkor megérte.
Végezetül leírnám, Reményik Sándor gyönyörű versének egy részletét,ami nagyon megfogott:
Kegyelem
...S akkor magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra,imára,
Erő,akarat,kétségbeesés,
Bűnbánat hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön,szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor magától szűnik a vihar,
Akkor magától minden elcsitul,
akkor magától éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától friss gyümölcs terem.
Reményik Sándor
Utószó:
,,Ha nem tudsz könnyíteni kereszteden,
szebb,ha úgy viseled,hogy csak neked fájjon"
Ez egy nagy igazság.Saját fájdalmunkat soha ne ruházzuk másra!
Pálné Lele Ilona