Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

Boldoggá tenni másokat

Két súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.Egyikük mindennap délután felült az ágyában egy órácskára,hogy ezzel megmozgassa a testét.Az ágya a kórterem egyetlen ablakához volt közel.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,és a plafont bámulta.Beszélgettek a családról,feleségről,gyerekekről,katonakorukról,a nyaralásaikról,ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember,aki az ablaknál feküdt,minden délután - amikor felült - azzal töltötte az időt,hogy elkezdte közvetíteni a másiknak,hogy mit lát az ablakon át a kinti világból.

A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben.Már alig várta azokat,s ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes tavacskával díszített parkra nézett.Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon,és gyerekek játszottak rajta távirányítós játékhajóikkal.Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,egymásba feledkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot,a másik - a folyton fekvő - behunyta a szemét,és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy - a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.

Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket,maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

Teltek a napok és a hetek.Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti beteget holtan találta az ágyában,mert éjjel csendben elaludt örökre.Elszomorodva hívta a személyzetet,hogy vigyék ki az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá,a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte,hogy a másik ágyában fekhessen tovább.

A nővér szívesen segített neki.Kényelembe helyezte őt az ágyon,majd magára hagyta.

Ő pedig lassan,fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult,és megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra nézett.

Megkérdezte a nővért,mi történhetett az eltávozott szobatársával,hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta,hogy az az ember vak volt,nem láthatta a falat sem.

-Valószínűleg csak bátorítani akarta önt!-mondta a férfinak.

Tanulság: Az igazi boldogság - boldogabbá tenni másokat,nem törődve saját helyzetünkkel.Bajainkat megosztva csökkenthetjük azokat,de ha derünket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad,számold össze azokat a dolgokat az életedben,amelyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettől.Így becsüld meg napjaidat,melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 51
Heti: 303
Havi: 1 562
Össz.: 1 243 471

Látogatottság növelés
Oldal: Boldoggá tenni másokat
Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet - © 2008 - 2024 - vorosrozsaalma.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »