Pálné Lele Ilona

Életveszélyes iszappakolás

Valamikor régen a hatvanas évek táján történt ez az eset.Kicsi lány voltam még,alig nyolcéves.Egyik reggel,mikor anyukámék elmentek dolgozni,ikertesómmal kitaláltuk,hogy elmegyünk a Tiszapartra iszapot keresni.Az ötletet a ,,Tenkes kapitánya" című film egyik jelenete adta.Szóltunk rögtön két barátnőnknek is ,hogy jöjjenek velünk iszappakolásost játszani.Ők lettek a labancok,mi pedig tesómmal a kurucok.Egyébként a barátnőink is testvérek voltak.Úgy döntöttek,mivel ők lettek a labancok szebb ruhát kell viselniük.Mindketten hófehér,előtte héten kapott ruhájukat húzták fel.Persze az ő szüleik is dolgoztak,mint abban az időben mindenki,azért merték felvenni.

A Tisza  nem messze folyik  a házunktól,alig tízpercnyi járásra.Gyorsan odaértünk.Elég saras volt az erdő,amin keresztül mentünk,hiszen előtte volt zöldár,a folyó éppencsak visszahúzódott a medrébe. A partra érve már elég süppedős volt a talaj.Faágakba kapaszkodtunk,hogy ne ragadjunk annyira bele.

Egy idősebb házaspár már a parton volt,mikor odaértünk.Ladikjuk kötelét oldották le az egyik fáról,hogy átevezzenek a túloldalra.Mikor megláttak bennünket rögtön ránkszóltak:

-Takaródjatok innen azonnal,mert az iszap veszélyes,nem taknyosoknak való!

Mi,persze borzasztóan zokon vettük ezt a beszólást,és azért se mentünk.

-Nehogy már ők mondják meg,mitől döglik a légy.-dünnyögte az egyik barátnőm.Nekünk nem parancsolnak.

Jó,agyagos iszap volt,néhol szilárdabb,néhol viszont eléggé süppedős.

Megkezdtük a játékot,össze-vissza saraztuk egymást.A nagy nevetésbe észrese vettük,hogy igencsak beleragadtunk a dagonyába.Én térdig voltam,de a tesómék már majdnem derékig.A két barátnőm sírva fakadt:

-Most milyen lett a szép ruhánk,mit mondunk majd otthon?Ez mind ti miattatok van!-ordított rám.A tesóm,aki mindjárt a védelmemre kelt gyorsan letorkolta:

-Te,nagyon hülye,ne a ruhád féltsd,hanem azon gondolkodj,hogy megyünk ki innen!

Iszonyúan megijedtünk.Hiába emeltem meg a lábam,a másikkal mélyebbre süllyedtem.A többiek úgy szintén.A házaspártól segítséget nem kértünk,mert féltünk,hogy le fognak szidni bennünket.Titokban azért reménykedtünk hátha odajönnek segíteni.Nem tették.Beültek a ladikba és eleveztek.

Még ilyen reménytelen helyzetben azóta se éreztem magam.Kapálóztunk össze-vissza,amit végképp nem lett volna szabad.Vagy mégis?Ugyanis én addig markolásztam az iszapot,hogy valami keménységhez értem.Egy nagy,öreg fűzfának a gyökere volt,ami odáig ágazott.Két kézzel megmarkoltam és a segítségével kikúsztam a szilárdabb talajra.Kerestem egy hosszú vastag ágat,amit alig bírtam,de a félelem,vagy a düh erőt adott,és annak segítségével kihúztam először a tesómat,majd aztán együtt vele a két barátnőinket.

Úgy ahogy voltunk,sarasan,szutykosan átvágtunk az erdőn.Mivel nagyon meleg volt az iszap jó ránk száradt,mire hazaértünk,alig bírtuk lecsutakolni.

Felnőtt fejjel sokszor eszembe jutott,jut még most is ez az eset,főleg azóta, mióta nekem is megszülettek a gyermekeim.Persze mostmár  ők is felnőttek.De a két házaspár a mai napig se megy ki a fejemből: -Miért nem segítettek?-Megsértődtek talán,hogy nem hallgattunk rájuk?Lehetséges,biztosan nem volt gyerekük.Nem hibáztatom őket,de én úgy gondolom,hogy egy gyerekre nem tudnék annyira megharagudni,hogy ha veszélyben van,ne segítsek.

Egyébként,jó lecke volt,soha többé nem mentünk iszappakolásost játszani.

Vége 

 

 

Oldal: Életveszélyes iszappakolás
Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet - © 2008 - 2024 - vorosrozsaalma.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat