Semmivé válni...
Az ember mindig reménykedik:- na,most jobb lesz ,könnyebb lesz minden - s mi a vége?Még súlyosabb lesz a kereszt.
Tegnap az üzletbe betévedt egy középkorú hajléktalan nő.Azért írom,hogy betévedt,mert előtte soha nem volt nálunk,na meg azért,mert nem vásárolni jött,csak melegedni egy kicsit,s pár szót váltani.A pár szó persze nem csak pár volt,hanem legalább egy órás lelkét könnyítő megbánás.
A mondandóját azzal kezdte,hogy ha nem hallgatom végig felköti magát.
Nincs szándékomban szóról-szóra leírni bánatának történetét,csak annyit,hogy eddig az ital és a csavargás töltötte ki az idejét.Szülei korán meghaltak,ő pedig a könnyebb,helytelen utat választotta.
Beszélgetés közben gyorsan rájöttem,hogy az értelme igen alacsony szinten áll.Ez bizonyára a sok elfogyasztott alkoholnak a rovására is írható,aminek az elmondása szerint soha sem tudott ellenállni.
Ez a rohadt alkohol!Piszok jó étvágya van.Megeszi az agyat,a májat,s minden létfontosságú szervet tönkrevág.Megoldani persze nem old meg semmit,legfeljebb hangulat javító.A kutya itt van elásva.Az emberek szeretnék mindig jól érezni magukat, hogy elérjék e nemes célt.Abba viszont nem gondolnak bele sokan,hogy milyen rombolásokra képes.Sok jó dolog lenne a világon,ami helyettesíthetné e káros szenvedélyt,de hát ahhoz akarat is kellene,vagy legalább egy kis hajlandóság.
A nő minden rosszat elmondott magáról,mégsem tudtam elítélni,inkább sajnálatot éreztem.
Mindenkinek van gondja, baja,s bizonyára sok embernek volt már olyan időszaka,hogy inkább kívánkozott meghalni,mint keresztje alatt roskadozni.A halál utáni vágy hála Istennek legtöbb esetben nem komoly,csak pillanatnyi elmezavar.Persze,ha egy pillanatnál tovább tart,akkor már komolyabban kell venni.
Ez a szerencsétlen nő azonban,úgy vettem észre,hogy nagyon eltökélt.Az arca meggyötört volt,lerítt róla,hogy neki már megváltás lenne az elmúlás.
Utolsó kérdése az volt hozzám mielőtt elment:
-Nem tud valahol olyan munkát,ahova felvennének dolgozni?
A kérdés persze teljesen nem így hangzott. Eléggé zűrzavaros hümmögésből tudtam kiszűrni e végeredményt.
Mit mondhattam volna?
Szegénynek még foga se volt,előbb egy pár száz ezres tatarozást kellene rajta végezni,hogy alkalmazzák valahol.De azt azért megjegyezném,hogy legtöbb kétkezi munkásra,magam is beleértve,ráférne egy kis tatarozás,csak éppen az ára elúszik a sárgákra.
Amikor kifordult az ajtón bizonyisten lelkiismeret furdalásom lett a súlyos keresztje miatt,pedig majdnem biztos,hogy a saját két kezével pakolta magára.Még sem tudom hibáztatni,mivel nem ismerem a múltját,nem ismerem azt a problámát,ami erre a rossz útra térítette.Abban a pillanatban úgy éreztem,hogy az én keresztem az ővéhez képest kutya füle.Van munkám,egész nap meleg helyen vagyok,amit a mai világban sajnos nem minden ember mondhat el magáról.Mégsem vagyok elégedett.Mindig jobbat szeretnék.
A jobb azonban kéret magára,sőt jó messzire elhúzott tőlem,ugyanis másnap közölték velem,hogy valószínű,hogy megszűnik a munkahelyem.
Ehhez csak annyit fűznék:
Inni nem fogok,kötelet se veszek!Ebben a szar,szutyok világban azért is talpon maradok,mert így akarom!Igaz,néha biztosan rogyadozni fogok,de a vékony reményszálon mindig megpróbálok felkúszni az emberhez méltó körülményekhez.Vastag reményszálat nem remélek,mert azt már tapasztalatból tudom,hogy a népnek mindenből a vékony és a kevés jut.
Na, meg a mondás is azt mondja:
,,Ki a kicsit nem becsüli,az a nagyot nem érdemli!" / a nép már évszázadok óta becsüli /
Csak az a kérdés:
Meddig kell a kicsit becsülni,hogy megkapjuk a nagyot?
Ebben a kegyetlen világban az én meglátásom szerint:
Míg a halál el nem választ tőle.Aztán meg már ,mi a fenének a nagy?
Semmivé válni azonban soha ne akarjunk!Bármilyen nagy a nehezék,próbáljuk cipelni,már csak azért is,hogy a remény ne haljon ki.Sajnos, már csak a remény az,ami biztatást nyújt e NÉPNEK, NEMZETNEK.
Pálné Lele Ilona