Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

Aljas dolog

Nem egy,nem száz,de több ezer ember él a világban,akik pénzért még az édesanyjukat is eladnák.Hiába,nagy úr a pénz.Nem számít ezeknek felebarát,hitves - a pénz kerül ki győztesen.

Valamelyik nap történt:

Két halász őzet fogott.Hogy miért nem halat?Mert az jött kapóra.A mai világban,hol az éhküszöbén áll sok ember,nem lehet válogatni.Persze tudjuk,tilos,de hát szükség törvényt bont.És,aki eszerint él súlyos bűnt követ el.Nem úgy,mint drága minisztereink,akik tehetnek bármit,mégis ,,ártatlanok".

Szerepel a történetben egy harmadik halász is,aki ugyan csak követett már el ilyen szüksészerű tevékenységet,de hát őt nem volt,aki feldobja.Hogy miért?A szegényemberek általában összetartanak.Ő azonban megunta a szegénységet,ezért 500 000-ért elárulta a másik kettőt.Nem mintha a mai viszonyok közt olyan sok lenne ez a pénz,sőt szinte semmi.De ez az illető szerintem olyan hitvány,hogy 100 000-ért is kinyitotta volna megvásárolható száját.

Én,ha a helyében lennék,amit nem tudok elképzelni - nem lenne egyetlen nyugodt éjszakám se.Ennyit erről.Az ilyen ember még ennyi szót se érdemel,amit ide írtam.Mert,ha valaki tényleg tiszteli a törvényt,ami valljuk be elég elfucserált némelyik - nem a kenőpénzért teszi,hanem azért,mert be kell tartani azokat. 

Pálné Lele Ilona



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 68
Tegnapi: 61
Heti: 542
Havi: 2 386
Össz.: 1 241 748

Látogatottság növelés
Oldal: Aljas dolog
Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet - © 2008 - 2024 - vorosrozsaalma.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »