Kutyaszív
,,Egy emberben néha elhal a remény,de egy állatban soha.Amíg él,él benne a remény,és él benne a hűség is."
Eric Knight
Az 1960-as években történt Franciaország egyik erdős-hegyes vidékén.Új plébános jött a faluba,aki azelőtt is hegyes vidéken szolgált,és szívesen sétált új állomáshelyén is az erdőkben.Legkedvesebb szórakozása,amely hasznos is,kedvenc ételének,a gombának keresése volt.Útjain mindig elkísérte kutyája,Blanchette is.Egyik alkalommal egy olyan tisztásra tévedt,ahol a szép zöld mohatakaró alatt dagadóláp rejlett,amely halálos csapda annak,aki elővigyázatlanul a felületére lép.A nedves szfagnum-moha a mélybe húzza - minél jobban kapálódzik,annál gyorsabban.A falusi hívek elfelejtették erre figyelmeztetni új plébánosukat,aki gyanútlanul lépett a zöld mohára.Amikor süllyedni kezdett,tudta,hogy már csak külső segítség mentheti meg.Megkérte a riadtan ugató kutyát,hogy menjen,és hozzon segítséget.Blanchette meg is értette,mit kell tennie.Kurta,kajla lábacskáin elsietett,le a faluba,ott próbálta ugatással meggyőzni az embereket,hogy kövessék őt - azok azonban nem értették meg.Erre nekiindult az országúton a következő falu felé,és akkor találkozott egy, szekerével onnan jövő parasztemberrel.A férfi felfogta,hogy a rémülten csaholó kutya segítséget kér,és követte őt az úton,majd az erdőbe is,ahol megpillantotta a plébánost,aki már nyakig süllyedt a lápba.A szekérrúd segítségével sikerült őt - mondhatni az utolsó prcben kihúzni a halálos ölelésből.A kutya fáradtan,de boldogan lihegett.Mentőakciója sikerült.
M.É.